Kérjük, ajánlja fel személyi jövedelemadója 1 százalékát a Központi Bányászati Múzeum alapítvány javára!

Adószámunk: 19638634-2-08

Idei első blogbejegyzésünket annak szenteljük, hogy kilépjünk a kapunkon és bemutassuk, milyen sokféle bányászati tárgyú gyűjtemény van Magyarországon. Ezek a múzeumok és gyűjtemények évente annyi látogatót vonzanak, mint egy-egy kisebb megye múzeumának látogatószáma.

Állami fenntartású gyűjtemények

Állami feladatot ellátó, alapítványi fenntartású múzeumok

Önkormányzati fenntartású gyűjtemények

Civil fenntartású gyűjtemények

Néhány érdekes adat

A Központi Bányászati Múzeum, mely 58 éve a magyar bányászat országos múzeuma, alapítványi fenntartásban működik. Gyűjteményünk, kiállításaink és kiadványaink az őskortól napjainkig mutatják be az egykor európai jelentőségű magyar bányászatot.

Kiemelt fontosságú számunkra az, hogy a gyerekhez, a fiatalokhoz  is közel vigyük ezt a múltat: múzeumi óráink, interaktív kiállításaink szolgálják célunk  megvalósítását.

Kérjük Szent Borbálának, a bányászat védőszentjének ünnepén segítse anyagi támogatásával munkánkat, hogy múltunkat gyerekeink is megismerhessék!

Támogatásukat egyszerűen megtehetik Paypal-en keresztül, vagy közvetlen bankszámlánkra utalhatják át. Számlaszámunk: 10200294-33411299-00000000

Jó szerencsét!

Központi Bányászati Múzeum Alapítvány

Az 1956-os forradalomban döntő szerepet kaptak a bányavárosok és a bányászok. Az ötvenes években hazánk fő energiaforrása a bányászott szén volt, így a bányászok sztrájkja alapjaiban rengethette meg az ország üzemeinek működését. A bányászok a sztrájkokon kívül is nagy szerepet játszottak a forradalmi eseményekben. Három részes cikksorozatunk időrendben mutatja be a bányászok részvételét a forradalomban és az azt követő eseményekben. (1. rész, 3. rész)

1956. november 4.

Budapestre benyomulnak a szovjet csapatok és megkezdik a forradalom elfojtását. Egyben országszerte kezdetét veszi a megtorlás is.Tatabányát, Komáromot, Esztergomot, Oroszlányt és Tatát körbeveszik a szovjet csapatok.

Szovjet páncélosok Pécsett

Több mint kétszázezren hagyják el az országot, köztük csak novemberben 2782 bányász disszidál, ebből 55 bányamérnök. A megyeszékhelyen lakók a bányászrádióból értesülnek a szovjet invázióról. Bár ez eleinte az utolsó töltényig való kitartásra szólít fel, végül tárgyalások kezdődnek a szovjet katonai vezetőkkel. Miskolcra, Pécsre benyomulnak a szovjet csapatok

Szovjet tankok Miskolcon, az egyetem területén

A komlói radikálisok kísérletet tesznek a szovjet csapatok megállítására. A Béta-aknai rabokat elbocsátják, az őrök fegyvereit átadják a katonai tanácsnak, a bányászok egy részét felfegyverzik. „Szenet adjatok” címmel a Nógrád Népében a munka felvételére szólítják fel a bányászokat.

Szovjet páncélos Tatabányán

November 5.

Hajnalban Pécs-Tettyén szovjet alakulatok megkísérelnek feljutni a Mecsekre, de a felkelők visszaverik a támadást. Végül a szovjetek lezárják a Pécs felől a Mecsekre vezető utakat, majd másnap megkezdik a tisztogatást.

Orosz Barátaink, ne lőjetek! - A forradalmi magyar ifjúság röplapja

Komlón kézifegyverekkel ellenállók veszik fel a harcot a szovjet csapatokkal, 8 forradalmár holtteste marad a helyszínen. Miskolcon a megyei munkástanács kormányhoz tárgyalni induló 12 tagú küldöttségét letartóztatják. Salgótarjánba ellenállás nélkül vonulnak be a szovjetek.

Függősínpálya alatt elhaladó szovjet páncélos

November 6.

Miskolcon a Kádár-kormány támogatására megalakul a megyei Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság. A bányászok és munkástanácsaik azonban szembeszállnak a megszállókkal és kiszolgálóikkal. Több illegális csoport is szerveződik, hogy szabotázsakciókkal a konszolidációs törekvéseket megakadályozzák. Tevékenységük azonban röplapok terjesztésében merül ki.

A forradalom vívmányai melletti helytállásra felszólító röplap

November 7.

A mecseki felkelők kiépítik a vágotpusztai tábort: a 300-350 főre gyarapodott csapatot szakaszokra osztják, megszervezik az őrszolgálatot, megkezdik a nem katonaviselt fiatalok kiképzését.

November 8.

A szovjet csapatok elfoglalják a kővágószőlősi uránbányákat. Nógrád megyében a Forradalmi Tanács kiadja az Új Úton című megyei lapot, amelyben már a meginduló termelésről írnak egyes bányaüzemekben.

Tiltakozásra buzdító házi készítésű röplap

November 9.

Szovjet csapatok vonulnak be Oroszlányba.

November 10.

A szovjetek második napja lövik a mecseki felkelők feltételezett állásait. A kormány bejelenti a bányászati dolgozók 12 százalékos béremelését.

November 11.

Borsod megyében a bányászat újraindítását nagyban akadályozza, hogy a korábbi bányászalakulatok nagy része elhagyta munkahelyét, a rabokkal pedig sok bányász nem hajlandó együtt dolgozni. Ormosbányán a bányászok éhségsztrájkot kezdenek.

November 12.

Apró Antalt bízzák meg az iparügyek vezetésével, egyben a bányászatot ő felügyeli. Erre azért volt szükség, mert a november 4-én alakult Kádár-kormányban nem osztották ki a bányaügyi tárcát. Szovjet és karhatalmista egységek több ponton támadják a mecseki felkelőket. A rajtaütéseket követően számos felkelő a hazatérés mellett dönt, a csoport létszáma kb. 200 főre apad.

November 13.

Miskolcon és Ózdon nagygyűlést tartanak, ahol a tömeg 16 pontban foglalja össze követeléseit. Eszerint nem ismerik el a Kádár-kormányt, követelik a szovjet csapatok azonnali kivonását, a letartóztatottak szabadon bocsátását, a többpártrendszert és szabad választások megtartását. Követeléseiket azzal juttatják el a kormányhoz, hogy azok nem teljesítése esetén folytatják a sztrájkot.

November 14.

Megkezdődik a munkástanács tagok és sztrájkőrök letartóztatása Komárom megyében, emiatt egyre élesebb tiltakozások fogalmazódnak meg. Elkezdődik a munkabeszüntetés Borsod megye bányáiban, ami napokig tart. Ekkor történik a „Mecseki Láthatatlanok” néven ismertté vált fegyveres ellenállók legnagyobb akciója, a pécsváradi rajtaütés. Szovjet csapatok ismét bevonulnak Salgótarjánba, lefegyverzik a rendőrséget.

Házi készítésű falragasz a forradalom leverését követő időkből

November 15.

Borsod megyében a karhatalom a bányaüzemi nemzetőrség lefegyverzésére tesz kísérletet, kisebb lövöldözés alakul ki.

November 16.

A mecseki felkelők a csoport feloszlatása mellett döntenek. A csoport egy része, 58 ember az emigrálást választja, fegyveresen indulnak el Nyugat felé. A szovjetek az összes Mecsekre vezető utat ellenőrzésük alatt tartják, de a „láthatatlanoknak” sikerül átcsúszniuk a gyűrűn.

November 17.

A pécsi Szénbányászati Tröszt küldöttsége a kormánnyal gazdasági követeléseikről és politikai kérdésekről tárgyal.

November 18.

Nagygyűlést szerveznek Miskolcon, amin részt vesznek a megye bányáinak képviselői. A gyűlésen elhatározzák, hogy a bányák küldötteket küldenek a kormányhoz a szovjet csapatok azonnali kivonásának követelésével.

Tüntetésre hívó, házi készítésű röplap

November 19.

A Pécsi Szénbányászati Tröszt küldöttsége 2 ezres nagygyűlésen számol be a bányászoknak a budapesti tárgyalás eredményéről. A bányászok elhatározzák, hogy amíg jogszabály nem garantálja a sztrájkjogot, addig nem veszik fel a munkát.

November 20.

A Mecsekben befejeződik a fegyveres ellenállás. A Tatabányai Szénbányászati Tröszt munkástanácsa a pécsiekkel, komlóiakkal és közép-dunántúliakkal egyeztetve kidolgozza a Kádár-kormány elé terjesztendő követeléseiket. A bányászsztrájk folytatódik.

Cikkünk 1956 további eseményeivel erre folytatódik.

Az 1956-os forradalomban döntő szerepet kaptak a bányavárosok és a bányászok. Az ötvenes években hazánk fő energiaforrása a bányászott szén volt, így a bányászok sztrájkja alapjaiban rengethette meg az ország üzemeinek működését. A bányászok a sztrájkokon kívül is nagy szerepet játszottak a forradalmi eseményekben. Három részes cikksorozatunk időrendben mutatja be a bányászok részvételét a forradalomban és az azt követő eseményekben. (2. rész, 3. rész)

1956. október 23.

Az országban több helyütt nagygyűlést tartanak az esti órákban a MEFESZ helyi szervezetei, ahol felolvassák követeléseiket. Ezek a követelések nagyban hozzájárulnak a forradalom politikai arculatához. Független, semleges, demokratikus Magyarországot, a szovjet csapatok kivonását követelik.

Október 24. 

A bányavidékeken még mindenütt rendben felveszik a munkát. A megyei lapok és a rádió arról számolnak be, hogy a sztrájkra buzdítókkal szemben a bányászok nem engednek a fasiszta provokációnak. Ugyanakkor Komárom megyében, Csolnokon az ott bányamunkát végző rabok beszüntetik a munkát és szabadon bocsátásukat követelik. Pécsett elkezdődik a vállalati munkástanácsok megalakulása: ezen a napon alakul munkástanács a Pécsi Szénbányászati Trösztnél.

Október 25.

Az esztergomi Bányagépészeti Technikum diákjai leverik a városházáról a vörös csillagot. A csolnoki rabtáborban folytatódik a sztrájk. Ajkán az esti órákban tüntetést szerveznek, amelyhez csatlakoznak a műszakról feljövő bányászok is. Pécsett is tüntetnek, és a demonstrációhoz az uránbányászok is csatlakoznak: a növekvő tömeg a helyi ÁVH ellen nyomul. Miskolcon megalakul a városi sztrájkbizottság, amely megyei munkástanáccsá alakul. Utóbbi határozatot hoz arról, hogy a bányák nem vehetnek részt a sztrájkban. 

Tüntetés Miskolcon, 1956. okt. 25. 

Október 26.

Dorogon leáll a bánya, az erőmű kivételével minden üzem sztrájkol. A bányászati munkára kivezényelt katonák a bányászokkal együtt Esztergomban tüntetnek.

Tatabányán budapesti fiatalok röplapokat szórnak a bányánál, letartóztatja őket a rendőrség. Többek között az ő szabadon bocsátásukat követelik az egyre nagyobb számú tüntetők. Tüntetők jelennek meg a X. aknai rabtábornál is, ahol a rabokat szabadon bocsátják. A tüntetők egy része felfegyverkezve Budapest felé indul gépkocsikon. A konvojt Budakeszinél katonák próbálják megállítani, több halálos áldozattal. A Budapestre jutók közül sokan a Széna téri felkelőcsoporthoz csatlakoznak. 

Oroszlányban a rabtáborban a rabok megtagadják a munkát és megpróbálnak kitörni, ám az őrség közéjük lövet - az eredmény három halálos áldozat. Az események hatására tüntetés szerveződik, ami a XVIII. aknához vonul. A rabokat végül kiengedik. Pécsett a pécsbányatelepi munkástanács a szovjet csapatok kivonását követeli.

A pécsbányai munkástanács követelései és Nagy Imre rádióüzenete a pécsi bányászoknak

A komlói munkástanácsot újraválasztják. Sor kerül az első nagyszabású tömegmegmozdulásra: a rendőrség könnygázt vet be a kövekkel, téglákkal dobálózó tüntetők ellen - egy vájár meghal. A Béta-aknán dolgozó politikai foglyok kiszabadítását a katonaság segítségével megakadályozzák. 

Miskolcról különféle útvonalakon fiatalok indulnak Budapestre – közülük többet a munkástanács beavatkozása ellenére letartóztatnak. Ennek hírére a megyei rendőrkapitányság előtt tömeg gyűlik össze, bár a fiatalokat addigra kiengedik a börtönből. A tömeg azonban nem hisz a rendőri tájékoztatásnak, nekilódul a bejáratnak, és az ott lévő őr riasztólövését a többiek tűzparancsnak értelmezve lőnek. A sortűznek 16 halálos áldozata van. 

Lincselés a Zenelapota előtt Miskolcon 1956. okt. 26. 

Ormosbányán megalakul az Ideiglenes Munkástanács: követeléseik előterjesztésére Miskolcra küldöttséget indítanak. Amikor elterjed a híre, hogy Miskolcon letartóztatások voltak, valamennyien elindulnak Miskolcra különvonattal. Útközben csatlakoznak a rudabányai bányászok is. Miskolcon értesülnek a sortűzről, ezért az ÁVH Zsolnai kapuban lévő főosztálya felé indulnak. Mire az első bányászok megérkeznek, már megtörténik az első lincselés: Gáti Gyula őrnagyot súlyosan bántalmazzák, élettelen testét a Zenepalota előtti szovjet emlékműre akasztják. A bányászokkal megerősödött tömeg betöri az épület kapuit. A bányászok átkutatják az épületet, de nem találják a letartóztatott diákokat. A tévedést belátva a még ott lévő rendőrtiszteket próbálják menteni: bányászruhába öltöztetik őket, majd gépkocsival a feldühödött tömeg elől a megyei börtön falai mögé mentik át őket.

Október 27.

Tatabányán megalakul a forradalmi tanács, amelynek központja a bányászrádióban van. Solymos Mihály főmérnők rendelkezésére a trösztnél felmérik a szénszükségleteket. Több hazai bányavárosban folytatódnak a tüntetések, sorra alakulnak a forradalmi szervek az egyes bányaüzemeknél. Salgótarjánban a tüntető tömeg ledönti a szovjet emlékművet.

A szovjet emlékmű ledöntése Salgótarjánban

Október 28.

Tatabányán az üzemek ideiglenes munkástanácsai 16 pontos követeléscsomagot fogalmaznak meg. Csolnokon a rabok ígéretet kapnak szabadon bocsátásukra. Gál István, a tatabányai trösztigazgató a minimális ellátás érdekében munkára szólítja fel a bányászokat. A felszólításokat röplapokon, helikopterről szórják le. Az akció miatt letartóztatják, majd Solymos közeműködésére kiengedik. A bányászok ragaszkodnak ahhoz, hogy a munka felvételének feltétele a 16 pont teljesítése, amelyet eljuttatnak a kormányhoz, addig csak a legszükségesebb mennyiségű szenet hajlandóak kitermelni.

A termelés visszaesése miatt a Borsodi Rádión keresztül a megyei munkástanács is felhívással fordul a bányászokhoz, hangsúlyozva, hogy az ellátás biztonsága érdekében az általános sztrájk nem vonatkozik a bányászokra. Ennek hatására nő a termelés.

Október 29.

Csolnokon megkezdődik a rabok szabadon bocsátása. Radikális borsodi-ormosbányai bányászokból álló küldöttség indul Nyíregyházára, Hatvanba és Debrecenbe, hogy ott meggyőződjenek arról, hogy a szovjet csapatok valóban kivonultak-e az országból. 

Október 30.

Üzemi értekezletet tartanak a széntermelés újraindításáról a Tatabányai Szénbányászati Trösztben. Megállapodnak a munka részleges felvételéről, fenntartva azonban a teljes leállás lehetőségét, ha a kormány nem teljesíti a követeléseiket. Salgótarjánban megalakítják a Nógrád Megyei Nemzeti Bizottságot, amely dönt az általános sztrájk meghirdetéséről.

Október 31.

A pécsi munkástanácsok közös nagygyűlésén egyeztetnek a szükséges szénmennyiség biztonságáról. Döntésük értelmében a szovjet csapatok kivonásáig csak a kórházak és a lakosság, illetve szükség esetén a fővárosi rászorulók számára termelnek szenet. Az aknák és kolóniák védelmében követelés fogalmazódik meg a „bányász század” vagy más néven munkászászlóalj felállítására. 100-150 bányászt fel is fegyvereznek.

A Pécsvidéki Bányász Szövetség Budapest lakóinak címzett röplapja

A Nógrád Népe közli a sztrájk beszüntetésének feltételeit: eszerint Nógrád megye addig sztrájkol, amíg az orosz csapatok el nem hagyják az országot.

Tatai, Dorogi, Tokodi bányászok sztrájkra szólító röplapja

November 1.

Kádár János bejelenti az MDP megszűnését, az MSZMP megalakulását.

November 2.

Tatabányán megkezdődik a széntermelés normalizálása, a dorogi munkástanács is határozatot hoz a sztrájk befejezéséről. A Borsod Megyei Munkástanács bizalmat szavaz a kormánynak, határozatot hoznak a munka november 5-től való felvételéről.

November 3.

A tokod-altárói munkástanács bejelenti a sztrájk befejezését. Több munkástanács a részleges sztrájk fenntartása mellett dönt. Megalakul a Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány, amely a Szovjetunióhoz fordul segítségért.

November 4.

Budapestre benyomulnak a szovjet csapatok és megkezdik a forradalom elfojtását. Egyben országszerte kezdetét veszi a megtorlás is.

Fegyveres felkelők Budapesten a körúton

Cikkünk 2. részét itt olvashatja. 

Az 1956-os forradalomban döntő szerepet kaptak a bányavárosok és a bányászok. Az ötvenes években hazánk fő energiaforrása a bányászott szén volt, így a bányászok sztrájkja alapjaiban rengethette meg az ország üzemeinek működését. A bányászok a sztrájkokon kívül is nagy szerepet játszottak a forradalmi eseményekben. Három részes cikksorozatunk időrendben mutatja be a bányászok részvételét a forradalomban és az azt követő eseményekben. (1. rész, 2. rész)

1956. november 20.

A Mecsekben befejeződik a fegyveres ellenállás. A Tatabányai Szénbányászati Tröszt munkástanácsa a pécsiekkel, komlóiakkal és közép-dunántúliakkal egyeztetve kidolgozza a Kádár-kormány elé terjesztendő követeléseiket. A bányászsztrájk folytatódik.

November 21.

A széntermelés fokozására egyre több felhívás jelenik meg. December 2-re „becsületműszakot” hirdetnek, de a munkamorált nagymértékben rombolja, hogy a bányászok vezetőit egymás után tartóztatják le.

A kormány széntermelésre buzdító felhívása

November 22.

Pécsett a szénhiány miatt korlátozni kell a villamosenergia-fogyasztást. A „Mecseki Láthatatlanok” maradéka, 42 fegyveres Barcs közelében átlépi a magyar-jugoszláv határt, ahol menekülttáborba kerülnek.

November 23.

A Baranya Megyei Központi Munkástanács küldöttei Dobrovics Emil vezetésével követeléseket küld a megyei tanácshoz, majd a megyei rendőrkapitányságra. Dobrovicsot letartóztatják és december 15-ig fogva tartják. Emiatt a megyei munkástanács általános sztrájkot hirdet, amely kisebb megszakításokkal december 23-ig tart.

November 28.

A tatabányai és dorogi üzemekben folytatódik a sztrájk. Munkásgyűlést tartanak a XI-es aknánál. A kormánnyal vagy Kádárral való tárgyalás kieszközölését és a karhatalom kompromittáló személyektől való megtisztítását követelik.

November 29.

Pécsett éhségsztrájkot szerveznek Dobrovics Emilnek, a megyei munkástanács egyik vezetőjének letartóztatása miatt. A sztrájk központja a Széchenyi-akna. Összesen mintegy 300-400 bányász vesz benne részt.

November 30.

Katonai helikopterrel Tatabányára érkezik Kádár János, aki a Tatabányai Szénbányászati Tröszt munkástanácsával ül le tárgyalni. A tárgyalás gyakorlatilag eredménytelen, Kádár elutasítja a politikai követelések teljesítését, a munkástanács pedig fenntartja azokat. Ugyanakkor valószínűleg ennek a tárgyalásnak volt hatása arra a kormányhatározatra, amely a bányászok fizetését átlag 20-30 százalékkal emelte.

December 1.

A pécsbányatelepi bányászok éhségsztrájkja eredménytelenül ér véget.

December 3.

Kormányhatározat születik a bányászok kiemelt bérezéséről. Pécsett befejeződik a sztrájk.

A bányászok rendkívüli bérezésének bejelentése

December 5-6-7.

A kormány határozatot hoz a forradalmi bizottságok megszüntetéséről. Az intézkedés elleni tiltakozásokat megtorolják. Letartóztatják a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium munkástanácsának vezetőit, illetve a Nagybudapesti Munkástanácsba beválasztott hat bányamérnököt. A hírre sztrájkok és tiltakozások szerveződnek. Komárom-Esztergom megye bányaüzemei sztrájkba lépnek és csak december 12. után indul úja a munka. Tatabányán körülbelül 1500-an tüntetnek a megyei pártbizottság előtt: a karhatalom leszerelését, a helyi rádió vezetőinek leváltását követelik. A tömeget hazatérésre felszólító karhatalmistát megverik. Oroszlányban szintén tiltakozó sztrájkot szerveznek.

December 8.

A tatabányai tüntetéseket követően megkezdődnek a letartóztatások. A Komárom Megyei Központi Munkástanács szolidaritását fejezi ki a bányászokkal, és kijelenti hogy amennyiben a bányászok követelései nem teljesülnek, leáll a többi üzem is a megyében. A tatabányai VI-os telepen a sorozatos letartóztatások hatására rendszeres őrséget szerveznek, hogy megvédhessék magukat. Az eleinte csak passzív ellenállásra szerveződött mozgalomból estére fegyveres ellenállás lesz.

Salgótarjánban a karhatalmisták egy alakulata röplapterjesztés vádjával letartóztat két munkástanácstagot. Délelőtt a kisterenyei és a szorospataki bányászok elindulnak Salgótarjánba, hogy kiszabadítsák a letartóztatottakat. Délelőtt 11 órára 3-4000 fős tömeg követeli a szabadon bocsátásukat a megyei tanács épülete előtt. Szemben velük három szovjet harckocsi mellett 80-100 karhatalmista áll. A pattanásig feszült helyzetben robban ki az öldöklés, a karhatalmisták, a szovjet katonák és a rendőrök lövései miatt összesen 47-en halnak meg. A mai adatok szerint 12 bányász áldozata volt annak a sortűznek, amelyben a lövéseket leadó karhatalmisták között is voltak bányászok. A tragikus sortűz után a szovjet katonai parancsnok feloszlatja a Megyei Munástanácsot és kijárási tilalmat rendel el. Megkezdődik a forradalom vezetőinek letartóztatása. Ezen a napon tartják a Nagybudapesti Központi Munkástanács utolsó ülését, ahol a salgótarjáni vérengzés hírére a Munkástanács az egész országban és mindenre kiterjedően elrendeli a 48 órás általános sztrájkot.

December 9.

A tatabányai VI-os telepen az ellenálló csapat létszáma egyre növekszik. Az MSZMP Nógrád Megyei Ideiglenes Intézőbizottség aktívaülésén a december 8-i történteket „az ellenforradalmi elemek tudatosan előkészített provokációja”-ként értékelik.

Pufajkásokat népszerűsítő plakát 1956 decemberéből

December 20.

Több Duna menti üzem áll energiahiány miatt. Budapesten fegyver és lőszerrejtegetés vádjával kivégzik a forradalmat követő megtorlás részeként másodikként halálra ítélt Minczér József nemzetőrt, a csolnoki bányaüzem csillését.

December végére megindul a bányakárok részleges felszámolása, ezzel egyidőben számos, a forradalomban aktív szerepet vállalt szakembert letartóztatnak, eltávolítanak.

December 30.

Tatabányán letartóztatják a forradalom vezetőit. Ezzel a hatalom lefejezte a legerősebb és legaktívabb tröszti munkástanácsot.

1957. januártól

Néhol belső vizsgálat keretében, de többnyire anélkül bocsátják el a bányaüzem forradalmi események legaktívabb résztvevőit. Számos érintett bányász, főként a fiatalabbak, önként távozik és az ország távolabbi vidékein próbál szerencsét, ahol a politikai nyomozók nem egy esetben csak egy év múlva akadnak rájuk.

Megalakul a Bánya- és Energiaügyi Minisztériumot felváltó Nehézipari Minisztérium.

"Több szenet" c. országosan terjesztett plakát 1957-ből

Január 22.

Törvényerejű rendeletek jelennek meg a gyorsított büntetőeljárásról és a száz főnél több dolgozót foglalkoztató üzemek közérdekű üzemmé nyilvánításáról, amelyre kiterjed a statárium hatálya. Ennek megfelelően a bányákban januártól elkövetett szabotázs vagy annak minősített cselekmények vélt vagy valós elkövetőit statáriális keretek között ítélhetik akár halálra is.

Február 18.

Törvényerejű rendelet születik a Munkásőrség felállításáról.

A Munkásőrség demonstratív bemutatkozása

Március 14.

Ártatlanul letartóztatják Varga Gusztávot, a csingervölgyi bánya főmérnökét, akit a kihallgatások során olyan súlyosan bántalmaznak, hogy a fogdában belehal sérüléseibe.

Április

Az ÁVH helyére lépő politikai nyomozó osztályok szervezettsége áprilisra ér el olyan szintet, hogy üzemi szinten is megkezdhetik a forradalmi események feltárását. Az újjászervezett ügynökhálózat segítségével augusztus végére rekonstruálni tudják a munkástanácsok tevékenységét, amivel már a „kis bűnösökhöz” is eljuthatnak.

Karhatalmisták hallgatnak ki civileket

Április 23.

Fehér Lajos szénkormánybiztos jelentése szerint sikerült helyreállítani a széntermelést.

Július 20.

Kivégzik a miskolci népítéletben való részvételért elítélt Balázs Géza, Nagy Zoltán, Szász Zoltán és G. Tóth László bányászokat.

Augusztus 3.

Elrendelik a munkaversenyeket, az élüzem cím és a vörös vándorzászló visszaállítását.

Október 22-23.

A BM összes szerveinél és a Munkásőrségnél fokozott készültséget rendelnek el. A bányaüzemeknél is fokozott készültségbe helyezik az üzemőrségeket. A forradalom első évfordulóján hatalmas hatósági előkészületekkel megakadályozzák tömegdemonstrációk kialakulását.

November 29

Kivégzik a „Bányász per”-ben halálra ítélt „bányász brigád” három tagját, Czimer Tibort, Laurinyecz Andrást és Rusznyák Lászlót.

Bányászokhoz c. röplap 1957-ből

1958.

Október 24. 

Kivégzik Zódor János vájárt, aki a forradalom idején a VIII. kerületben harcolt felkelőként. Novemberben kivégzik a Köztársaság tériek perében halálra ítélt Galgóczi Zoltán és Nagy József bányászokat.

Termelésre serkentő plakát 1958-ból

1959.

Február 3.

Kivégzik a Baross téren harcolt Garamszegi Alfréd bauxitbányászt.

Március 25.

A pusztavámi bányánál történt szabotázs – ezért ellenforradalminak minősülő – cselekményekben való részvétel vádjával Budapesten kivégzik Erdélyi Gyula bányászt.

Április 3.

Részleges amnesztiát hirdetnek a 2 évnél nem hosszabb időre elítéltek rézére. Az amnesztiarendelet azonban nem befolyásolja a megtorlást, a perek folytatódnak.

Április 15.

Kivégzik Nagy József bányászt, a Széna téri felkelőcsoport egyik tagját.

Május 6.

Kivégzik Kolonics János vájárt, a Széna téri felkelőcsoport egykori tagját.

November 28.

Kivégzik Futó János bányászt, a Thököly úti felkelőcsoport tagját.

A budapesti Széna tér a forradalom napjaiban

1963.

Március 21.

Kádár János az Országgyűlésben kihirdeti az általános amnesztiát. A közkegyelem nem terjed ki azokra a felkelőkre, akiket gyilkosság vádjával ítéltek el, akiket hűtlenség miatt ítéltek el, és a visszaesőkre.

Hogyan lehet bemutatni a bányászatot egy belvárosi műemlék épületben? Az érdeklődők kedvéért itt is közzétesszük dr. Kovácsné Bircher Erzsébet az ICOMOS 50 éve és az Ipari Örökségek Éve ünnepi konferencián elhangzott előadását. 

Brennbergbánya a XX. sz. elején a kor szociális színvonalát meghaladó bányásztelepülés volt. A munkaadók és munkavállalók között egyfajta szolidaritás volt megfigyelhető ebben a rendkívül hierarchizált, zárt közösségben, amely hatással volt a lakosok életminőségére, életkörülményeire is.  

Rövid ismertető a településről

1774-ben a Magyar Hírmondó ezt írja: "kilencz rendes bányászok dolgoznak most egy Hutmann és egy Vorweser felügyelete alatt. Az erdőben a bánya által épített két házban laknak részben feleségestül, gyermekestül jöttek." Ekkortájt valóban nagy létszámú betelepítések zajlottak: Ausztria, Karintia, és a cseh-morva vidék területéről. 1793-tól a településrész neve Brennberbánya. 

A 19. sz. elején robbanásszerű volt a fejlődés: míg egy 1825-es összeírás szerint 14 épületben, 49 lakásban laktak, addig 1848-ban már 445 ember lakott itt (ebből 145 dolgozott a bányában), a 19-20. század fordulóján pedig már 900  volt a munkások száma. Ekkor az átlagos családlétszámot tekintve kb. 2500-3000 ember élt a településen.

1871-ben már 21 olyan üzem volt Sopronban és környékén, ahol az itt bányászott szenet használták - gázgyár, cukorgyár, malmok. 

A vasút

A keskeny nyomsávú, ló vontatta vasút 1865-ben készült el, 1875-től pedig gőzmozdonyt használtak. A vasutat hivatalosan nem használhatták személyszállításra, jóllehet olykor előfordult, hogy egy-egy magas rangú látogató tiszteletére szalonkocsi ment végig a vonalon. A bányabezárás után pedig részben ezzel szállították el a bányászokat, családjukat.

A vasút és a völgyhíd 

Lakhatás 

Az itt dolgozók nagyobb része a telepen lakott: a bányaüzem pillanatnyi helyzetéhez alkalmazkodva sorra épültek a kolóniák. Ahogy a bányászat tolódott délnyugatra, úgy tolódott odébb a település is: 1825. Óbrennbergi út, majd a Havas-bérc, a régi iskolasor, 1888 körül a focipálya környéke, 1890. Vasút sor környéke népesült be. A tulajdonviszonyok olykor zavarosak voltak - ennek az vetett véget, hogy a bánya 1885-ben felvásárolta a lakóházakat.

Lakóépületek Hermesen

Nyelvhasználat, oktatás

A 19. században a németajkú lakosság meghaladta a teljes népesség 70%-át. A második legnagyobb csoport a cseh nyelvű népesség volt, s elenyésző volt a magyar és horvát anyanyelvűek aránya. A német nyelv átörökítésében nagy szerepe volt az iskolának és az egyháznak is, a nyelvváltást pedig semmilyen tényező nem sürgette.

1864-ig nem működött Brennbergben iskola: a szomszédos német nyelvű Ágfalvára jártak a gyerekek. Amíg Brennbergben nem volt iskola, addig a gyermekenként járó 30 krajcárt tandíjat az ágfalvi iskolának a bánya fizette. Az 1864-ben felépült saját iskola a brennbergiek számára tandíjmentes volt, s az iskolaszereket is ingyen kapták. A tanító fizetését a Társláda állta. Az ekkor megnyitott egy tanerős iskolában cseh és német nyelven is oktattak.1882-ban heti két órában már tanítottak magyart, 1907-ben pedig a Lex Apponyi hatására kötelező vált a magyar nyelv oktatása, ám a lokális presztízsnyelv, a bánya nyelve ezután is a német maradt.

A telepi iskolát 1884-ban építették s csak 1923 szeptember 1-től került állami kezelésbe. A bánya vállalta, hogy 3 éven belül felépít egy új, 6 tantermes iskolát és beleegyezik, hogy a Kincstár használati jogát bejegyeztesse. De továbbra is a bánya fizette a takarítást, a fűtést, a tanítói állások után a nyugdíjjárulékokat. Ezzel egyidőben döntöttek az óvoda építéséről is. 1928-ra készült el az iskola: nem érdektelen, hogy a bánya tulajdonosa még a tervezési szakban felhívta a figyelmet a fürdő és tornaterem fontosságára. 1935-ben az iskolában 330 gyerek tanult. Külön iskolájuk volt az Ilona aknai gyerekeknek.

A bányatelepen felépített óvoda ingyenes volt a bányászok gyerekei számára. Az óvoda a főállású magyar nyelvű óvónő mellett két német nyelvű dadát is foglalkoztatott. Cél volt az is, hogy a gyerekeket felkészítsék a vegyes nyelvű iskolára.

Brennbergi gyerekek

1938-ban már 26 volt a magyar nyelvű gyereke száma, s a Tankerület kérte a bányát, hogy építsen még egy tantermet, ahol ezek a gyerekek kizárólag az anyanyelvükön tanulhatnak.

Egyház

A többségükben római katolikus hívők számára a jelenleg is meglévő templomot 1930-ban szentelték fel. A bánya 5000, a város 6000, a hitközség 6000, a vallásalap 200 pengővel járult hozzá. A Szent Borbála templomot Füredi Oszkár építészmérnök tervei alapján alakították át egy korábbi iskolaépületből.

 Brennbergi emlékkönyv: templomavatás

1930-ig a brennbergiek Ágfalvára jártak misére, ahol német szertartásrend volt, német nyelvűek voltak az egyházhoz kötődő események: keresztelő, esküvő, temetés. Brennbergbánya 1938-ban lett önálló római katolikus lelkészség /a hitközség 1930-ban alakult Holzer Ede káplán vezetésével Szecsődi Czukkelter József bányaorvos kezdeményezésére/.

Az 1932-es adat szerint ekkor Brennbergben lakók 85%-a katolikus volt, 14% evangélikus. Ez utóbbiak lelki gondozását az ágfalvi lelkészség vállalta, melynek költségeit a bánya fizette. A katolikus miséket két nyelven, németül és magyarul celebrálták.

A templomban az oltár feletti üvegablak - Szent Borbála - a temetőbeli Drasche kápolnából került ki.

Szent Borbála-üvegablak

A szentély falfestményét Woschinszky Kázmér készítette 1958-ban, a stációs képeket pedig Ágoston Ernő soproni festőművész 1941-ben. A Borbála szobor Rausch József aknász műve, a bánya leállása előtt a Borbála akna felolvasótermében volt, csak 1951-ben került a templomba. A szoborral szemben található a mellékoltár, ez a régi iskolából került át. Felette a fekete Madonna (Czestochowai Mária) képe látható, amelyet a második világháború alatt Brennbergben menedéket lelő lengyelek ajándékoztak a brennbergieknek hálából.

Bucsú

A Szent István napi bucsún részt vettek a helyiek és a környékbeliek, a bánya vezetőségétől a segédmunkásig. A hozzá kapcsolódó rítusok, szokások a kétféle kultúra keveredését mutatják: Burschaum felállítása, a magyar szalaggal díszített bányászkoszorú, a legjobb bányász megválasztása.

Burschbaum-állítás

Társláda

Ezt az öngondoskodást segítő formát a német nyelvterületről származó, betelepülő bányászok hozták magukkal (Bruderlade). Szinte a bánya művelésével egy időben jelent meg, 1796-ban már 7 tagja volt, 1884-re 375 taggal működött. A munkások az évi bérük 3,5% fizették be, a bányászok által befizetett összeghez a bánya annak 18%-t tette hozzá. A jogosultsághoz 7 év kellett. A rendszer különböző formában a bánya állami kézbe vételéig fennmaradt. 1891-től kötelező volt a tagság. 

1796-ban már kirurgust szerződtettek Sopronból. A társládából került ki a nyugdíj, a „betegpénz”, az iskoláztatás, de az orvos és a gyógyszerek költségei is, majd a kórház. 

A társláda vagyona

1914-ben a brennbergi Társpénztár az ország egyik leggazdagabb intézménye volt. Később mint önkéntes egylet, működött: 60%-os betegpénzt fizetett, ingyenes volt az óvoda, ahol délelőtt tejet és kenyeret kaptak a gyerekek. Évente 50-100 gyerek nyaraltatásához járultak hozzá, élelmiszersegélyt adtak, az újszülöttek 12 darabból álló kelengyét kaptak, s a családok szénjáradékot kaptak. 

Befektetője volt azoknak az ingatlanoknak, amelyeket nyugdíjas otthonnak építettek.

A görbehalmi nyugdíjasotthon

A költségek nagy részét adakozásból fedezték, amely az országban is újdonság volt és megtörte a bányavállalat kizárólagos lakásmonopóliumát. 1924-ben fogyasztási szövetkezetet alapítottak.

Kultúra, sport

A Társpénztárhoz szorosan kapcsolódott a két öntevékeny kulturális csoport: a Brennbergi Bányászdalárda, melyet 1918-ban alapítottak, illetve a zenekar. 1938-ban, a 20 éves jubileumon ünnepi hangversenyt is rendeztek, burgenlandi vendégkórusok részvételével.

Dalárda 

Zenekar

1939-ban a labdarúgó csapat és a ifjúság számára sportpályát építettek.

1918-ban a helyi tisztviselők is megalapították a maguk önsegélyző, és kulturális egyesületét: tiszti kaszinót hoztak létre, melynek létszáma 25-30 fő volt.

Kiállításunkban és érmetárunkban úgynevezett bányapénzekkel is találkozhat a látogató. De mik azok a bányapénzek, miből vannak, kik és mire használták őket? Elmeséljük. 

A bányák a közép- és újkorban többnyire a lakott településektől távol, mezőgazdasági munkára alkalmatlan, hegyvidékeken jöttek létre, mivel az ércek ilyen helyeken fordultak elő. Ez problémát jelentett a bányamunkások ellátásában, hiszen a legalapvetőbb élelmiszereket is messziről kellett a helyszínre szállítani. Értelemszerűen ezt a feladatot a bánya tulajdonosa vagy működtetője látta el: kereskedelmi lerakatot hozott létre a bánya területén, ahol a bányászok beszerezhették maguk és családjuk számára a legfontosabb fogyasztási cikkeiket. Elsősorban a mindennapi élelmiszerek és italokról volt szó. Az üzemi kereskedésben viszont nem a rendes forgalmi pénzt, hanem a bánya pénzhelyettesítő eszközét használták. Ez volt a bányapénz. A bányapénz a természetbeni juttatások kiosztásának eszköze volt, s leginkább a ma használatos bónok, kuponok forgalmához hasonlítható.

 Úrvölgyi bányapénz 1739-ből (Nagyításért kattintson a képre!)

A bányapénzek rézből, ólomból esetleg fából, papírból készültek. Valójában tehát pénzpótló eszköznek tekinthetők, szerepük több ponton mégis pénzszerű volt, hiszen értékmérőként, csereeszközként és forgalmi eszközként megállták a helyüket. Persze a kincsképzés és a világpénz funkció már távol állt a bányapénztől. A bányász csak az üzemi kantinban használhatta fel, hiszen egyéb helyen nem volt elfogadási kötelezettség és belső értéke, azaz fémtartalma meg sem közelítette névértékét.

Úrvölgyi bányapénz 1699-ből (Nagyításért kattintson a képre!)

Használatának több oka is volt. A nemesfémpénzek időszakában gyakran hiányzott a szükséges ezüstpénz, vagy nehezen lehetett hozzájutni. Persze élni akkor is kellett valamiből, ha nem állt épp rendelkezésre ezüst aprópénz. Ezen kívül a bánya tulajdonosának jelentékeny hasznot is hozott, ha a bányászok csak az általa forgalmazott cikkeket vásárolhatták - hiszen a bányapénzt nem fogadták el máshol, pláne más városokban, a bányász csak a bánya lerakatában tudta elkölteni. A hatóságok nem korlátozták a bányaművelőket ezen tevékenységükben, mivel a nagy kockázatot jelentő és komoly befektetést igénylő bányaművelés sokszor e nélkül nem lett volna rentábilis,

Selmecbányai bányapénz (nagypénz) 1675-ből 

A bányapénzek külső formája egyszerű, legfeljebb egy-egy szó, még inkább rövidítések láthatók rajtuk, melyek az azonosítást szolgálták. Éremképükben leggyakrabban a bányászat szimbóluma, a keresztezett bányászék- és kalapács látható, de előfordul a tulajdonos vagy bérlő családi címere is. Aprópénzként forogtak, így általában denáros és garasos értékűek voltak a kis és nagy pénzek.

Selmecbányai bányapénz (kispénz) 1675-ből 

A bányapénzek a 16. század közepén jelentek meg és alkalmazásuk egészen az 1950-es évekig tartott. A történelmi Magyarországon volt használatuk Európában a legelterjedtebb. A Központi Bányászati Múzeum dr. Ákoshegyi Ferenc egykori magángyűjteményét vásárolta meg és ezzel bányapénz tekintetében a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára után az ország második legnagyobb közgyűjteményévé vált. Minthogy kis sorozatok és kis példányszámok készültek egy-egy típusból, ezért nagyon ritkák. Különös játéka a sorsnak, hogy ezek az egykor kis értékű bányapénzek, nem nemesfém mivoltuk ellenére, egyre értékesebbek a gyűjtők körében.

Bányapénz, Dognácska, 1817-18.

Az alábbi fotókon további bányapénzeket mutatunk, böngésszen bátran! A képek kattintásra megnőnek, a galéria lapozható; az érmék mindkét oldalát mutatjuk (kivétel a szomolnoki bányapénz, mely egyoldalas.)