Brennbergbánya a XX. sz. elején a kor szociális színvonalát meghaladó bányásztelepülés volt. A munkaadók és munkavállalók között egyfajta szolidaritás volt megfigyelhető ebben a rendkívül hierarchizált, zárt közösségben, amely hatással volt a lakosok életminőségére, életkörülményeire is.  

Rövid ismertető a településről

1774-ben a Magyar Hírmondó ezt írja: "kilencz rendes bányászok dolgoznak most egy Hutmann és egy Vorweser felügyelete alatt. Az erdőben a bánya által épített két házban laknak részben feleségestül, gyermekestül jöttek." Ekkortájt valóban nagy létszámú betelepítések zajlottak: Ausztria, Karintia, és a cseh-morva vidék területéről. 1793-tól a településrész neve Brennberbánya. 

A 19. sz. elején robbanásszerű volt a fejlődés: míg egy 1825-es összeírás szerint 14 épületben, 49 lakásban laktak, addig 1848-ban már 445 ember lakott itt (ebből 145 dolgozott a bányában), a 19-20. század fordulóján pedig már 900  volt a munkások száma. Ekkor az átlagos családlétszámot tekintve kb. 2500-3000 ember élt a településen.

1871-ben már 21 olyan üzem volt Sopronban és környékén, ahol az itt bányászott szenet használták - gázgyár, cukorgyár, malmok. 

A vasút

A keskeny nyomsávú, ló vontatta vasút 1865-ben készült el, 1875-től pedig gőzmozdonyt használtak. A vasutat hivatalosan nem használhatták személyszállításra, jóllehet olykor előfordult, hogy egy-egy magas rangú látogató tiszteletére szalonkocsi ment végig a vonalon. A bányabezárás után pedig részben ezzel szállították el a bányászokat, családjukat.

A vasút és a völgyhíd 

Lakhatás 

Az itt dolgozók nagyobb része a telepen lakott: a bányaüzem pillanatnyi helyzetéhez alkalmazkodva sorra épültek a kolóniák. Ahogy a bányászat tolódott délnyugatra, úgy tolódott odébb a település is: 1825. Óbrennbergi út, majd a Havas-bérc, a régi iskolasor, 1888 körül a focipálya környéke, 1890. Vasút sor környéke népesült be. A tulajdonviszonyok olykor zavarosak voltak - ennek az vetett véget, hogy a bánya 1885-ben felvásárolta a lakóházakat.

Lakóépületek Hermesen

Nyelvhasználat, oktatás

A 19. században a németajkú lakosság meghaladta a teljes népesség 70%-át. A második legnagyobb csoport a cseh nyelvű népesség volt, s elenyésző volt a magyar és horvát anyanyelvűek aránya. A német nyelv átörökítésében nagy szerepe volt az iskolának és az egyháznak is, a nyelvváltást pedig semmilyen tényező nem sürgette.

1864-ig nem működött Brennbergben iskola: a szomszédos német nyelvű Ágfalvára jártak a gyerekek. Amíg Brennbergben nem volt iskola, addig a gyermekenként járó 30 krajcárt tandíjat az ágfalvi iskolának a bánya fizette. Az 1864-ben felépült saját iskola a brennbergiek számára tandíjmentes volt, s az iskolaszereket is ingyen kapták. A tanító fizetését a Társláda állta. Az ekkor megnyitott egy tanerős iskolában cseh és német nyelven is oktattak.1882-ban heti két órában már tanítottak magyart, 1907-ben pedig a Lex Apponyi hatására kötelező vált a magyar nyelv oktatása, ám a lokális presztízsnyelv, a bánya nyelve ezután is a német maradt.

A telepi iskolát 1884-ban építették s csak 1923 szeptember 1-től került állami kezelésbe. A bánya vállalta, hogy 3 éven belül felépít egy új, 6 tantermes iskolát és beleegyezik, hogy a Kincstár használati jogát bejegyeztesse. De továbbra is a bánya fizette a takarítást, a fűtést, a tanítói állások után a nyugdíjjárulékokat. Ezzel egyidőben döntöttek az óvoda építéséről is. 1928-ra készült el az iskola: nem érdektelen, hogy a bánya tulajdonosa még a tervezési szakban felhívta a figyelmet a fürdő és tornaterem fontosságára. 1935-ben az iskolában 330 gyerek tanult. Külön iskolájuk volt az Ilona aknai gyerekeknek.

A bányatelepen felépített óvoda ingyenes volt a bányászok gyerekei számára. Az óvoda a főállású magyar nyelvű óvónő mellett két német nyelvű dadát is foglalkoztatott. Cél volt az is, hogy a gyerekeket felkészítsék a vegyes nyelvű iskolára.

Brennbergi gyerekek

1938-ban már 26 volt a magyar nyelvű gyereke száma, s a Tankerület kérte a bányát, hogy építsen még egy tantermet, ahol ezek a gyerekek kizárólag az anyanyelvükön tanulhatnak.

Egyház

A többségükben római katolikus hívők számára a jelenleg is meglévő templomot 1930-ban szentelték fel. A bánya 5000, a város 6000, a hitközség 6000, a vallásalap 200 pengővel járult hozzá. A Szent Borbála templomot Füredi Oszkár építészmérnök tervei alapján alakították át egy korábbi iskolaépületből.

 Brennbergi emlékkönyv: templomavatás

1930-ig a brennbergiek Ágfalvára jártak misére, ahol német szertartásrend volt, német nyelvűek voltak az egyházhoz kötődő események: keresztelő, esküvő, temetés. Brennbergbánya 1938-ban lett önálló római katolikus lelkészség /a hitközség 1930-ban alakult Holzer Ede káplán vezetésével Szecsődi Czukkelter József bányaorvos kezdeményezésére/.

Az 1932-es adat szerint ekkor Brennbergben lakók 85%-a katolikus volt, 14% evangélikus. Ez utóbbiak lelki gondozását az ágfalvi lelkészség vállalta, melynek költségeit a bánya fizette. A katolikus miséket két nyelven, németül és magyarul celebrálták.

A templomban az oltár feletti üvegablak - Szent Borbála - a temetőbeli Drasche kápolnából került ki.

Szent Borbála-üvegablak

A szentély falfestményét Woschinszky Kázmér készítette 1958-ban, a stációs képeket pedig Ágoston Ernő soproni festőművész 1941-ben. A Borbála szobor Rausch József aknász műve, a bánya leállása előtt a Borbála akna felolvasótermében volt, csak 1951-ben került a templomba. A szoborral szemben található a mellékoltár, ez a régi iskolából került át. Felette a fekete Madonna (Czestochowai Mária) képe látható, amelyet a második világháború alatt Brennbergben menedéket lelő lengyelek ajándékoztak a brennbergieknek hálából.

Bucsú

A Szent István napi bucsún részt vettek a helyiek és a környékbeliek, a bánya vezetőségétől a segédmunkásig. A hozzá kapcsolódó rítusok, szokások a kétféle kultúra keveredését mutatják: Burschaum felállítása, a magyar szalaggal díszített bányászkoszorú, a legjobb bányász megválasztása.

Burschbaum-állítás

Társláda

Ezt az öngondoskodást segítő formát a német nyelvterületről származó, betelepülő bányászok hozták magukkal (Bruderlade). Szinte a bánya művelésével egy időben jelent meg, 1796-ban már 7 tagja volt, 1884-re 375 taggal működött. A munkások az évi bérük 3,5% fizették be, a bányászok által befizetett összeghez a bánya annak 18%-t tette hozzá. A jogosultsághoz 7 év kellett. A rendszer különböző formában a bánya állami kézbe vételéig fennmaradt. 1891-től kötelező volt a tagság. 

1796-ban már kirurgust szerződtettek Sopronból. A társládából került ki a nyugdíj, a „betegpénz”, az iskoláztatás, de az orvos és a gyógyszerek költségei is, majd a kórház. 

A társláda vagyona

1914-ben a brennbergi Társpénztár az ország egyik leggazdagabb intézménye volt. Később mint önkéntes egylet, működött: 60%-os betegpénzt fizetett, ingyenes volt az óvoda, ahol délelőtt tejet és kenyeret kaptak a gyerekek. Évente 50-100 gyerek nyaraltatásához járultak hozzá, élelmiszersegélyt adtak, az újszülöttek 12 darabból álló kelengyét kaptak, s a családok szénjáradékot kaptak. 

Befektetője volt azoknak az ingatlanoknak, amelyeket nyugdíjas otthonnak építettek.

A görbehalmi nyugdíjasotthon

A költségek nagy részét adakozásból fedezték, amely az országban is újdonság volt és megtörte a bányavállalat kizárólagos lakásmonopóliumát. 1924-ben fogyasztási szövetkezetet alapítottak.

Kultúra, sport

A Társpénztárhoz szorosan kapcsolódott a két öntevékeny kulturális csoport: a Brennbergi Bányászdalárda, melyet 1918-ban alapítottak, illetve a zenekar. 1938-ban, a 20 éves jubileumon ünnepi hangversenyt is rendeztek, burgenlandi vendégkórusok részvételével.

Dalárda 

Zenekar

1939-ban a labdarúgó csapat és a ifjúság számára sportpályát építettek.

1918-ban a helyi tisztviselők is megalapították a maguk önsegélyző, és kulturális egyesületét: tiszti kaszinót hoztak létre, melynek létszáma 25-30 fő volt.