Kosáry Domokos : Péch Antal élete kézirat I. / 30- 31.illetve 37-40. p./

A bányászati akadémia előzményei

A 18. században vált Selmecbánya Magyarország, sőt a Habsburg Monarchia bányász szakképző intézményének helyszínévé.  1735-ben III. Károly bányatisztképző iskolát állított fel Selmecen, a csehországi Joachimsthalban működő, egyébként nem hosszú életű, hasonló intézmény mintájára. Ez még nem volt főiskola, de egy lépéssel feljebb vitt a tudományos magyarázatot nélkülöző ( és azt nem egyszer babonával pótló ) pusztán empirikus gyakorlat szintjénél, amelyet eddig egy-egy tapasztalt bányamester oldalán sajátítottak el a kezdő fiatalok.

Az iskolát egy ideig Mikoviny Sámuel vezette, aki a hazai térképészet és vízépítészet jeles úttörői  közt tart számon tudománytörténetünk. Az ő növendékei közül került ki Hell József Károly is.

Mindez azonban nem bizonyult elégnek. A gazdag telérek nagyrészt kimerültek. A szegényebb ércek feldolgozásához viszont, úgy, hogy kifizetődjék fejlettebb, tudományosan megalapozott   módszerekre  volt szükség, főleg a kohászat és a kémia területén. Ilyen módszereket azonban csak felsőfokú szakképzés útján lehetett tanulni. E szükséglet nemcsak helyi, vagy akár magyarországi szinten jelentkezett. Az udvari kamara az egész Habsburg Monarchia számára akart bányamérnököket képezni.

Taddeus Peithner, a csehországi legfelső pénzverő-és bányahivatal tisztviselője először arra készített javaslatot, hogy Prágában állítsanak fel egy négy éves főiskolát. Az udvar azon meggondolásból döntött mégis Selmecbánya mellett, hogy ennek jól felszerelt, régi bányászata megfelelőbben biztosítja a gyakorlati képzéshez feltételeket. Így került sor a bányász-iskola továbbfejlesztésére, és a főiskolai szintű bányamérnök-képzés megszervezésére 1763- 1770 között.

Tudós vélemények a bányászati akadémiáról

A legelőbb felépített három tanszék, ismert szakembereivel, már a fennállása első évtizedébe nemzetközi hírnevet szerzett az akadémiának. Hozzájárult ehhez, hogy Born Ignác, az erdélyi születésű természettudós és jelentős befolyással bíró udvari tanácsos 1786-ban itt, a Selmecen illetve a  közeli Szklenón mutattat be  külföldi szakértőknek azt az új amalgámozási eljárást, amelyet Rupprecht akadémiai  közreműködésével első ízben vezetett be Európában. Ennek segítségével az aranyat és ezüstöt az ércektől minden más reagens alkalmazása nélkül, higannyal vonták ki, amelyet elpárologtatva és lecsapva újból felhasználtak…. A találkozó alkalmából Born, Rupprecht és Poda kezdeményezésére itt é ekkor alakult meg német, orosz, svéd, sőt spanyol-amerikai résztvevőkkel az első nemzetközi bányászati tudományos társulat / Societät Bergbau –Kunde / amely Bergbau Kunde címen folyóiratot is indított. Innen érthető , hogy a selmeci akadémiát, elsősorban laboratóriumi, kísérleti munkája miatt, már 1794-ben követendő példaként a francia konvent azon ülésén, amely az új technika főiskola,

( a későbbi Ecole Politechnique ) felállításának kérdését tárgyalta.

 Akadtak persze bíráló hangok is. A század végén Esmark dán mineralógus hiányosnak találta az ásványtani gyűjteményt és saját szakmája ismeretét. A berlini természettudományos egyesület egyik tagja, gr. Sternberg viszont 1807-ben igen kedvező véleménnyel távozott. „Egyike az állam javát szolgáló, nagy jótéteményeknek – írta -, ha ennyi , a bányászati tudományok művelésére készülő fiatalember képzéséről oly célszerűen gondoskodnak mint itt, ahol rendelkezésükre bocsátanak minden segédeszközt, és ahol megfelelően kiválasztott tanárok az ismeretek gyakorlati részét is megvilágítják”  A következő évtizedben Becker freibergi bányafelügyelő, kissé talán vetélytárs , de hozzáértő, éles szemével már kevésbé találta kedvezőnek a benyomásait.

Rá hivatkozott pár év múlva Beudant francia minerológus is, aki 1818-ban, magyarországi  tanulmányútja alkalmából fordult meg Selemecen. Elsősorban ásványi kincsek érdekelték, de az akadémiáról is nyilatkozott. Beszámolója szerint alig várta, hogy megpillanthassa e híres bányavidéket, Jacquin és Delius városát és iskoláját, mely „születésétől fogva jogos hírévre tett szert egész Európában”. Hiszen „ a tudományokkal foglalkozóknak nyújtott ösztönzések , a tehetséges tanárok , a jelentős újítások nagy számban vonzották ide  mindenfelől növendékeket, meg a jeles tudósokat”.

Most azonban e „múló fényességnek” csak kevés nyoma található.

Főleg  azért, mert az udvari kamara csak a pénzügyekkel törődik, a tudományt alárendelt jelentőségűnek tekinti. A tanszékeket nem tudós specialistákra bízza, hanem olyan bányatisztekre, akik  csak mellékesen foglalkoznak tanítással, ahogy idejük engedi. ……

A bírálat, amelyre idehaza sokan felszisszentek és válaszokat fogalmaztak, lehetett néhol túlzó és elfogult. Kétségtelen azonban, hogy valóban meglévő hiányosságokat is szóvá tett - gondoljunk például egyes tanszékek betöltetlenségére. Úgy látszik, az első félévszázad végén az iskola valóban hanyatlás jeleit mutatta.

De nem sokáig.

Paget 1835-ben ismét erősen hangsúlyozza az akadémia előnyeit, ahol mintegy két száz hallgató részesül ingyenes felsőoktatásban, sőt részint ösztöndíjban is. A tanárok igen kedvező képet adnak az iskola állapotáról és a növendékek szorgalmáról. A diákoknak jó könyvtár áll rendelkezésre, ahol a tantárgyak témaköréből minden fontosabb  új mű megtalálható és ahová jelentős számban érkeznek francia  és német folyóiratok.

Néhány év múlva a berlini Bergwerksfreund c. folyóirat  arról írt, hogy a selmeci akadémia híre „külföldön is  elterjedt, amit a nagy külföldi kereslet is bizonyít olyanok iránt, akik itt végezték bányászati tanulmányaikat”.