A magyar nyelvű bányászati szaknyelvről és a bányászok önkéntes biztosításáról

Idézetek a Bányászati Levelekből

/ Pesti Hírlap 1857. augusztus 11/ 13/ 14./

 „Veszedelmes s nem a magyar embernek való foglalatosság ?”

 „ Mi nekünk magyar bányászoknak …. kötelességünk a magyar sajtó útján terjeszteni bányászatunk ismertetését, már csak azért is, hogy azok, kik  - a magyar irodalom pártolása tekintetében főképpen magyar lapokat tartanak - , hazafias törekvésük következtében ne legyenek kénytelenek tovább s oly sötétben maradni ezen nagy jelentőségű, de még sokkal nagyobb jövőjű hazai iparág körülményeire nézve, mint eddig, de kötelességünk a magyar sajtót használni még azért is, hogy lassankint meghonosítsuk bányászati műszavainkat, melyeknek nagy része még mindeddig a magyar bányászatok között is alig ismeretes”.

Mindjárt ezután az a kérdés merül fel, hogy szolgál-e bányászatunk története olyan tanúságokkal, amelyek most /1857/ a jelen viszonyok között is használhatók.

A válasz igenlő, s az első példa a bányatársulatoké.

Hiszen ezek történetéből tanulhatjuk meg leginkább „mily roppant eredményeket vívhat ki gyenge erők szövetkezése”. Ha meggondoljuk „hányszor állott bányászatunk a megsemmisülés küszöbén” s milyen „fölszámíthatatlan nehézségekkel kellett régente a bányászainknak küzdeni”, de fejletlen technikai eszközök birtokában és hogy mi minden ellenére mégis mennyit értek el, akkor „lehetetlen meg nem győződnünk, hogy azon eszköz, mely ily fényes sikerre segíté bányaiparosainkat, valójában olyan eszköz, mely alkalmazása más körülmények között is csak üdvöst, csak nagyszerűt teremthet.

……  A bányarészek példája mellett ott a másik is, a bányamunkásoké, akik már évszázadokkal előbb létrehozták „segély pénztárukat” – a  Bruderlade -t.

„Csak mi, kik naponként látjuk munkahelyén  bányászunkat  verejtékezni, tudhatjuk eléggé méltányolni e pálya fáradtságait,valamint tudjuk azt is, mily szűkre van szabva legtöbbnyire a szegény bányász keresetének mértéke”.

E helyzetben „józan eszű bányászaink” már régen próbáltak magukon segíteni: „ biztosították jövőjüket minden, akár betegség, akár szerencsétlenség, akár öregség által bekövetkezhető eshetőségre”.

… Egyedül azáltal, hogy minden megkeresett forintból 2 krajczárral hozzájárultak a segélypénztárhoz.

És  e parányi betétek milyen bámulatos eredményt szültek ! Betegség esetében nemcsak az  „orvosság és az orvosi ápolás költségét fedeztetnek a pénztárbúl, hanem a beteg rendes napidíjjal is láttatik, hogy a családfő betegsége  miatt hiányt ne szenvedjen az egész család, ha a munkás valamely szerencsétlenség, vagy pedig aggkora következtében dolgozni nem képes, e pénztártól meghatározott napidíjat kap halálig, s halála után özvegye és gyermekei aránylagosan annyit, hogy legalább a legnagyobb szükségtől meg vannak mentve”.….. Sőt a  selmeczi segélypénztárból, mely hosszas idő folytán több ezrekre menő tőkére növekedett, s folytonosan gyarapodik, nyerte selmeczi bányamunkásaink nagyobb része a kölcsönt házvételre, vagy földek szerzésére, az ily kölcsön lefizetésén 2-3 forintjával havonként két nemzedék is fáradozik.  „E jótétemény jelentőségét csak az ítélheti meg, aki tudja , mily édes saját födelünk alatt pihenni …”.

 Kép forrása: http://www.ipariorokseg.hu/tarlatvezetes/banyaszati_gyujtemeny/html/tarlat/05.html