A bányászati felsőoktatás hagyományos és jelképes ruhadarabja a gruben. Neve német nyelven bányabeli viseletet jelent. „Bányászka” elnevezéssel próbálták az 1930-as években magyarítani, de ez a törekvés nem járt sikerrel.
Speciális bányászkabát, mely még a selmecbányai Bányászati Akadémia alapítása előtti helybeli bányász munkaruhából eredeztethető. A bányászhallgatóknak sok gyakorlati, földalatti bányákban végzendő gyakorlata lévén szüksége volt megfelelő munkavédelmet is biztosító ruházatra. Minthogy azonban tantermi óráik is jócskán voltak, ezt a ruhát elfogadható mindennapi viseletté alakították. Szükség volt erre mindenképp, mert egykorú megállapítás szerint sokuknak nem is volt egyéb ruhája.
Jellegzetessége, hogy nemcsak a vállak, hanem a felkarok is tömöttek. Erre a keskeny földalatti vágatokban való közlekedés és munkálkodás miatt volt szükség, hogy az ütődésekből, súrlódásokból eredő sérülések ellen védjék viselőjüket. Egyébként az Osztrák-Magyar Monarchia katonai viseletének, az ún. Waffenrocknak a formáját őrizték meg. Gombjain és állógallérján a bányászat jelképét, a keresztezett bányászékből és kalapácsból álló bányászjelvényt láthatjuk.
Bemutatott darabunk egy soproni gruben, melynek pontos formája már a főiskola Sopronba költözése után alakult ki. A már említett felkartömések függőleges és vízszintes hurkákból állnak, s emellett két vállperec és két fedős mellzseb figyelhető meg rajta. Anyaga fekete posztó, kézelője és állógallérja fekete bársonnyal bevont.
Rajta különböző tarka foltokat láthatunk, melyek eredetileg a használat során keletkezett lyukakat fedő foltokból alakultak ki. Idővel azonban ezek a foltok feltűnőn díszített tarka foltokká váltak, s szerepük díszítővé és jelképi jelentőségűvé is vált. Legtöbbjük a bányászathoz kapcsolódó, mint bányászjelvény, kis bányászfigura, a „Jó szerencsét!” köszöntés, s ennek kapcsán a szerencse jelképei, patkó, négylevelű lóhere stb. Mivel pedig általában a hallgató kedvese hímezte őket, gyakori az ún. Tempus-folt. A Tempus szó annyit jelent a selmeci hagyományok világában, hogy „az enyém”. E foltok alakja kötött, mindig szív alakú, a bal mellzseb fedője alatt helyezték el és annyit jelentett, hogy eljegyezték a hallgatót.
A grubenhez a képen látható ún. selmeci sapkát viselték.
Szemán