A festmény az Iglóhoz közeli szepességi bányaváros, Merény egyik mély völgyében futó patakjára telepített zúzókat és hámorokat ábrázolja madártávlatból. A Merény elnevezés csak rövid ideig élt, mivel egykori német nevét, a Wagendrüsselt csak 1887-ben magyarították Merényre. A trianoni béke után pedig Csehszlovákiában már a Nálepkovo nevet viselte. A 18-19. században jelentős vasbányászatáról és kohászatáról ismert.
A táj jellegzetesen felvidéki, hegyes, sziklás, vadregényes, ami az ércbányászat sajátos földrajzi környezetének nevezhető. A Gölnic patak völgyét láthatjuk, ahol a nagy szintkülönbségek jellemzőek. A folyóvíz még ebben az időben is a bányászat éltető ereje, fontos energiaforrása volt. A kép előterében két beszélgető bányász is megjelenik, talán terepbejárást, bányászati kutatást végző bányatisztek. Korabeli bányászruhában vannak. Egyikük bányainget, a másik grubent hord. A korra jellemzően mindkettő viseli a jellegzetes bányász munkavédelmi ruhadarabot, a farbőrt.
Az alkotóról keveset tudunk. A festmény szignálására biztosan tudunk támaszkodni, s ezen egyértelműen jelenik meg a Wichura név, az 1842-es évszámmal egyetemben. Bizonyára helyi, szepesi mesterről van szó, aki megfestette szűkebb hazája egyik érdekes vidékét.
