A soproni Központi Bányászati Múzeum hivatalos blogja hírekkel, érdekességekkel

Központi Bányászati Múzeum

Központi Bányászati Múzeum

Hogyan kerül a bányász a palackba?

2015. május 13. - Központi Bányászati Múzeum

A közismert tengerész türelempalackok után a legrégibbek a bányász türelempalackok. Egyszersmind talán a legbonyolultabbak, így a legnehezebben elkészíthetők is.

A bányászpalackok természetesen soha nem fekvő, hanem álló helyzetűek. Így építhető bele több – két, három, négy – szinten a „bánya”. Ideális erre a szögletes keresztmetszetű pincetokpalack, ebben zártan és mégis láthatóan építhető fel a földalatti - és föld feletti - világ. Gyakran ugyanis a korabeli, 18-19. századi bányászatnak nevezett iparág teljes vertikumát helyezték az üvegbe. Ebbe pedig a nemesércbánya mellett az ércelőkészítés, kohászat és a pénzverés is beletartozott. Meg persze a részvényesek és a bányabíróság.

09_turelempalack.jpg

Node hogyan kerülnek a bányászok a türelempalackba? Bizony csipesszel és hosszú tűkkel, na meg ragasztóval. Merthogy a palack száján legfeljebb két részletben férnek be, s a karokat már a palackon belül kellett felragasztani a figurákra. Célszerű volt előre elkészíteni, s az üveg mellett ragasztó nélkül összeállítani a beépítendő állványzatot és figurákat. Ezután pedig szétszedni, s a palackba helyezve ismét felépíteni, de most már össze is ragasztani a felépítményt, kőzetekkel, figurákkal egyetemben. A bányászok végül jobbik formájukat mutatva – és a valóságtól eltérve –, ünneplő ruhában végzik munkájukat a palackokban.

4_v1_uvegpalack.jpg

A legendák szerint a türelempalackokat a bányamunkára már alkalmatlan, esetleg épp a szerencsétlenül járt bányászok készítették. A készítők láthatóan valóban értettek a bányászathoz, de palacképítő munkájuk is oly szakszerű, hogy néha már profizmusra kell gondolnunk.

3_v1_uvegpalack.jpg

A legtöbb gyűjteménybe került bányászpalack nemzetközi viszonylatban is az egykori alsó-magyarországi bányavidékről származik. Főleg Körmöcbánya, Selmecbánya és Besztercebánya vidékén készültek, s már Erdélyben is különleges ritkaságként kerültek át.

1_v3_uvegpalack.jpg

S a pénzverők vajon mit keresnek a bányász türelempalackban? Ők is ehhez az ipari vertikumhoz tartoztak: a nemesércek bányászata és kohászata ugyanis alapvetően a pénzverést szolgálták. Hiszen a klasszikus pénz tényleges belső értékét a nemesfémtartalom adta - ehhez pedig sok nemesfémre volt szükség.

3_v4_uvegpalack.jpg

 A palackokban a bánya szintje felett helyet kaphattak a részvényesek, valamint a bányabíróság is, mint igazságszolgáltatási szerv. A képen látható és még néhány bányászpalack megtekinthető múzeumunkban. 

A bejegyzés trackback címe:

https://banyaszatimuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr797455776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása