Múzeumunk az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtárban „Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956” címmel  időszaki kiállítást  mutat be a forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére. A kiállítás a város ünnepi eseményeinek sorában október 23-án 18 órakor nyílik,  a kiállítást  Árva Ferenc történelem tanár nyitja meg.

1956. október 23.-án bányászvárosainkban – köztük Oroszlányban is – látszólag nyugodt volt a légkör, bár Tatabányán az oroszlányi bányákat is magába foglaló trösztnél már értelmiségi fórumot tartottak. A jelen lévők együtt  hallgatták meg  rádión Gerő Ernő beszédét, amely  ugyancsak felpaprikázta a hangulatot. A feszültség tapinthatóvá vált: hajnalra fokozott készültséget rendeltek el a megyében, külön megerősítették a laktanyák és fegyverraktárak őrzését. Látszólag a helyzet normalizálódott, a Kossuth Rádió délutáni hírei arról számoltak be, hogy a munkát Tatabányán és Oroszlányban is felvették: a bányászok nem engedtek a „ fasiszta provokációnak”

A környéken rabtáborokban fogva tartott,  bányamunkára kényszerített rabok sztrájkjai és kitörési kísérletei azonban megfordították az események menetét.

Október 26-án az oroszlányi táborban (KÖMI) a rabok megtagadták a munkát, megpróbáltak kitörni. Az őrség közéjük lőtt: a sortűznek 4 halálos áldozata és 8 sebesültje volt . Az oroszlányi bányászok tüntetést szerveztek a XVIII. aknához vonultak és kiszabadítottak 1090 embert, akik nagy része csatlakozott a tatabányai forradalmi erőkhöz.  

Sztrájkok, sortüzek, munkástanácsok, az orosz csapatok kivonulása, majd visszatérése, tüntetések, karhatalom, bosszú és megtorlás: fogalmak, melyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a forradalom és szabadságharc emlékével. Fogalmak, melyek mögött politikai, társadalmi feszültségek éppúgy jelen voltak, mint a mindennapok keserűsége. 

A bányászokat céljaik – legalább részleges - megvalósításában az segítette, hogy kulcsszerepük volt az ország működésében.  A bányászok „társadalmi felelősségét” hangsúlyozó sajtópropaganda 1956 november végétől valós helyzetre mutatott rá: országos volt a szénhiány. Az élet normalizálásához elengedhetetlen volt a szén. A váratlan tárgyalási kézség az újonnan felállt Kádár  kormány részéről mutatta a bányászat fontosságát. Béremelés, a sztrájktörők jutalmazása mellett azonban  megtorlásokkal és erőszakkal is próbáltál elvenni a bányászok kedvét a politikai akcióktól, a politizálástól.

Akik nem álltak be a sorba, elvesztették hűségjutalmukat, internálhatták, bebörtönözték őket.  

A létszámhiányt a munkásszállítások újraindítása mellett azzal is próbálták enyhíteni, hogy 10 000 bányászlakás építését ígérték az 1957-es esztendőre. Oroszlányban, egy abban az időben írt propaganda album tanúsága szerint 575 lakás épült.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősies, sokszor tragikus eseményei a bányászok és a magyar bányászat sorsát is befolyásolta. Voltak, akik életüket, szabadságukat vesztették, voltak, akik beletörődtek abba, ami akkor megváltoztathatatlannak tűnt.  A bányászok korábban sokat emlegetett „kiváltságos” volta azonban – ha közvetetten is – a forradalom történései miatt  valóra válhatott. A forradalom nem csak az abban résztvevők számára volt meghatározó élmény, de a politikai hatalom számára is figyelmeztetés.