1944. novemberében, a II. világháború utolsó hónapjaiban a Filmhíradó az „ ipar nélkülözhetetlen nyersanyagának” nevezte a szenet. A kijelentés nem volt túlzás: még békeidőben is alig volt az életnek olyan szegmense, ahol ne lett volna meghatározó jelentőségű a szén - mint energiaforrás és mint számos iparág nyersanyaga. A háborúban romba döntött ország újjáépítésében a szénbányászat kiemelt fontosságát senki nem kérdőjelezte meg.
Szénfelhasználás az iparban - Filmhíradó 1944.
„Az élet megindításához legelsőrendűbb fontosságú a szénellátás” - írta 1945. februrájában Dalnoki Miklós Béla m. kir. Miniszterelnök úrnak a Salgó-Tarjáni Kőszénbánya Rt. ügyvezetősége egy, a Nemzeti Levéltárban fennmaradt fogalmazvány szerint.
Szénbányászatunk a magyar gazdaság általános állapotához képest viszonylag jó állapotban volt. Ennek okai számosak: egyrészt mivel a háború ideje alatta a bányák hadiüzemnek voltak nyilvánítva, az ott dolgozók a gépek elszállítását többnyire meg tudták akadályozni. Másrészt a létesítmények nagyobb – és szakmai szempontból döntő – része a föld alatt volt, így védve volt sok közvetlen veszélytől.
A „ jó állapot” persze viszonylagos volt: igaz nem bombázták porig az üzemeket, nem szállították el a termelő berendezéseket, de tárnák kerültek víz alá, mert nem volt villany, ami a folyamatos vízemeléshez kellett volna. Sok helyütt kifosztották az anyag-és élelmiszerraktárakat, a bányatelepek kórházait: nem volt gyógyszer, szivattyú, tűzoltó-és biztonsági felszerelés, szerszám, megsemmisültek bányavasutak, rekvirálták az autókat, a lovakat.
A valós újraindításhoz nem volt pénz, ember, anyag, élelmiszer, ruha. Bár a háborús évek alatt a bányászokat, mint hadiüzemi alkalmazottakat nem vonultatták be katonának, azonban százával vitték el őket a háború utolsó hónapjaiban hadimunkára.
Az egyre növekvő szénhiány miatt a bányászati termelés megindítására 1945. októberétől szénkormánybiztosságot állítottak fel. 1945 és 1947 között a bányászat irányítását ennek ellenére számos konfliktus nehezítette. A legfőbb ok az egyre erősödő Magyar Kommunista Párt, annak előretolt bástyái az üzemi bizottságok és a szakszervezetek tevékenysége volt. Ha óvatosan is – de gyakran bírálta ezt a „kettős hatalmat” a hivatalos közigazgatás. Az intések azonban aligha befolyásolták a bányászatot egyre inkább befolyása, irányítása alá vonó Magyar Kommunista Pártot.
1945. május elseje tiszteletére meghirdették az első munkaversenyt. Még abban a hónapban a Bányászszakszervezet küldöttgyűlésének határozata az üzemi bizottságok újjászervezését és azoknak a termelésbe és irányításba való „beleszólási” és ellenőrzési jogait határozta el. Ez a döntés a korábban pontos felelősségi körökkel rendelkező bányászatban belső hatalmi konfliktusokat is okozott: a tulajdonosokkal, a bányák korábbi vezetőivel.
A bányászat számos belső konfliktusa, hatásköri vitái csak nehezítették, de nem akadályozták a bányák újraindítását. 1945-ben ez az ágazat is részesült az ún. iparindítási hitelből, melynek többségét elmaradt bérek kifizetésére fordították. A támogatás azonban megágyazott az államosításnak: az egyre súlyosodó ellátási nehézségek pedig indokot is szolgáltattak.
Első lépésként 1945. decemberében állami kezelésbe vonták a bányákat.
A bányászokkal elhitették: ez az ő javukat szolgálja: a nehéz bányászsors könnyítése csak így biztosítható. Kétségtelenül hoztak olyan döntéseket, amelyek javítottak a bányákban dolgozók helyzetén: a kitermelt szén meghatározott része például nem került forgalomba, ebből olyan cserealapot hoztak létre, melyből az élelmiszer és ruhanemű ellátásukat biztosították. A létszámhiány is csökkent, de sok volt a szakképzetlen munkaerő, a kitermelt szén mennyisége alig növekedett. Szén nélkül azonban elakadt az ellátás, az újjáépítés, az épp újjáinduló ipari termelés.
A válság megoldására 1946. januárjában meghirdették a széncsatát, melynek kidolgozója Nógrádi Sándor az MLK Iparügyi Minisztériumi képviselője volt. A „széncsata” látványos és heroikus küzdelmeiben a nagyüzemi munkások is részt vettek.
Az Új Dunántúl 1946. márciusi címlapja (Kattintással nagyítható)
Erről tanúskodnak a kor filmhíradói – igaz, ezek csak az elszánt indulást, nem a tényleges munkában való részvételt dokumentálták. A valós munka a szakképzett bányászokra maradt, akik a hősies jelentések ellenére sem tudták a háború előtti évek termelési szintjét elérni. Még mindig hiányzott a munkaerő: télen a mezőgazdaságból "áttereltek” oda dolgozni embereket, azonban ez még ideiglenesen sem jelentett megoldást.
MADISZ-ifjak önkéntes bányamunkán - Filmhíradó 1946.
A széncsata heroikus erőfeszítései mögött már folytak a tárgyalások az végső államosításról. 1946. májusában visszamenőleges – január 1-i – hatállyal el is fogadták azt. Az államosítás azonban nem sokat javított a katasztrofális szénhiányon.
A pécsi bányavidék dolgozóinak tömeggyűlése - Filmhíradó 1946.
Tatabányán felavatták a Rákosi Mátyás nevét viselő aknát - Filmhíradó 1946.
Váratlan módon az 1946. augusztus 1-én bejelentett stabilizáció, új pénz és árrendszer megrendítette a bányászok életkörülményeit. Megszűnt a széncsere lehetősége, de a bérkifizetés továbbra sem lett kiszámíthatóbb. Az ipari termékek árát mesterségesen magasan, a szén árát mesterségesen alacsonyan állapították meg. Nem változott a helyzet: a szénhiány a széncsata, a győzelmes jelentések, az államosítás ellenére is katasztrofális maradt.
A forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának alkalmából múzeumunk a bányászat 1945 és 1956 októbere közötti korszakának bemutatásával a történelmi események kontinuitásának feltárására tesz kísérletet - több nézőpontból is. Szeretnénk ha az Önök nézőpontját is megjelenne: kérjük írjanak, tegyenek közzé emlékeket, történeteket, fotókat, hiszen a látszólag személytelen gazdaság-és társadalomtörténet egyes eseményei mögött mindig személyes sorsok húzódnak. Címünk: bircher@kbm.hu