Múzeumunk 2006-ban konferenciával, és időszaki kiállítással emlékezett az 1956-os eseményekről, hősökről. Minden rendezvényünk, s az azok nyomán kiadott kötetünk a - „Bányászok és bányavárosok forradalma, 1956”- részletesen foglalkozott az 1956. november 4. utáni történésekkel is.
Az alábbi blogbejegyzés ennek a kötetnek az illusztrációira támaszkodva készült: szerepelnek benne az 1956-os Intézetben, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, megyei és városi múzeumokban, levéltárakban, magángyűjteményekben őrzött dokumentumok. Köszönjük.
A kiállításunkon és a kötetünkben is szerepel az az 1956. december végén készült, Pécsett kiadott röplap, mely a bányászokat a sztrájk feladásra és a munka felvételére szólítja fel. A pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében megőrzött nyomtatvány első sora jelzi: a bányászok és a bányászat megkerülhetetlen szereplői a konszolidációnak. „Bányászok ! Régi hősök és fiatalok! Ti voltatok és Ti vagytok a munkásság derékhada…… A mai sztrájk már nem a Ti sztrájkotok ! Most nem a DGT urai ellen, a csertetői csendőrök ellen, hanem magatok ellen sztrájkoltok!"
A röplap összefoglalja mi mindenhez kell a szén, annak hiánya nem csak a mindennapi életet, a munkahelyeket, de a még a „vas-és acél országának” olyan emblematikus létesítményének a működését is ellehetetleníti, mint a dunapentelei kohó – a városra pedig sötétség és némaság borul.
A fenyegető vízió ellenére a bányák - elsősorban a nélkülözhetetlen szénbányák - újraindítása nehézkes, sokszor megtorpanó folyamat volt. Tatabányát és környékét november 4-én körbevették a szovjet csapatok, majd hasonlóan a többi bányászvároshoz megtörtént az is. A következő hetekben egy, többszereplős, ám a hatalomnak egyre inkább kiszolgáltatott alku vette kezdetét. A bányászok sztrájkja és ellenállása valóban megbénította az országot. A Munkástanácsokkal, az üzemi önkormányzatokkal szemben a Kádár-kormány embereit a szovjet csapatok, a karhatalmisták „ereje”, jelenléte támogatta. Apró lépésekben törték meg az ellenállást, látszólag fenntartva a sztrájkjogot, hogy tárgyalhassanak.
Szimbolikus eseménye volt a történéseknek, Kádár János november 30-i tatabányai látogatása. Kádár először „mozdul” ki Budapestről: hogy kilendítse a bányászok és a hatalom közti tárgyalásokat a holtpontról.
Bár a helyi munkástanácsokkal folytatott tárgyalás eredménytelennek tűnt, Kádár minden politikai követelést elutasított, de valószínűleg ennek a tárgyalásnak az eredményeként megjelent a november 5-én megjelent a kormányhatározat a bérek 20-30%-os emeléséről. Ugyanezen a napon a Nógrádi Szénbányászati Tröszt Munkástanácsának az ülését szétzavarták a karhatalmisták.
A kiemelt nagyságú béremelés mögött tehát az is elhatározódott, hogy az önálló, politikai tényezőt jelentő munkás önkormányzatokat, forradalmi bizottságokat meg kell semmisíteni, december elején pedig megindulnak a „hangadók” letartóztatásai. December 5-én Tatabányán összevont ülést tartottak a szovjet parancsnokságon a karhatalmi alakulatok vezetőivel: az „ ellenforradalmi” elemek elleni különleges intézkedésekről. Megkezdődött a megtorlás.