A soproni Központi Bányászati Múzeum hivatalos blogja hírekkel, érdekességekkel

Központi Bányászati Múzeum

Központi Bányászati Múzeum

A megnyitó - Szeresd a bányászt!

2017. október 17. - Központi Bányászati Múzeum

1957. október 13-án, vasárnap délben a korabeli bányászegyenruhákat viselő dorogi, brennbergbányai bányászok és karszalagot viselő soproni egyetemisták sorfala között érkeztek meg a megnyitó prominens vendégei. Czottner Sándor nehézipari miniszter, Dr. Zambó János egyetemi dékán, a Magyar Tudományos Akadémia Bányászati Főbizottságának elnöke, Dobrovits Aladár, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, valamint Bognár Dezső, Sopron Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának elnöke. Jelen volt számos külhoni, bányászattörténettel foglalkozó szakember: jöttek Freibergből, Pozsonyból, Zágrábból.

A vendégeket Dr. Faller Jenő okleveles bányamérnök, egyetemi docens, a múzeum alapító igazgatója fogadta.

01.jpg

A megnyitóbeszédet Czottner Ferenc nehézipari miniszter tartotta, a kor szellemének megfelelő, lelkesítő stílusban. A beszéd első részében a Szovjetunióban felbocsátott „mesterséges hold” jelentőségét méltatta: kitérve arra, hogy ez, a világraszóló esemény egybeesik azzal az évfordulóval, amikor a világ első proletárforradalma kivívta a proletariátus győzelmét és létrehozta az első olyan országot, melyben a munkásosztály vette kezébe a hatalmat. Még jó néhány, a Szovjetuniónak a béke megtartására tett erőfeszítésére vonatkozó mondata után fordult rá a nap eseményére, a múzeum megnyitására. Beszédének ez a szakasza sem volt mentes aktuálpolitikai áthallásoktól. Volt a beszédben néhány tényszerű csúsztatás is, de nem maradt el a biztatás, az új irányok kijelölése sem. Ez utóbbiban kiemelte a bányamunkássággal, azok munkásmozgalmi tevékenységével összefüggő tárgyak, dokumentumok bemutatását.

03.jpg

megnyito_1957_f_1437.jpg

Számos szakmai szervezet méltató hozzászólása után Dr. Faller Jenő beszéde következett. Beszédében méltatta a miniszter segítségét a múzeum létrehozásában, s kérte azt a további évekre is. Elfogadta a miniszteri intenciót a munkásmozgalmi anyag fontosságáról, de, mint mondta: a bányászat és a bányászok felszabadulás utáni helyzetét „nem hangzatos jelszavak kiírásával és hangoztatásával akartuk ábrázolni a múzeumunkban, hanem azt – a véleményünk szerint – igényesebb utat választottuk, hogy a legprimitívebb éktől és kalapácstól kezdve a kapitalista idők embertelen munkaviszonyain és nyomortanyáin keresztül a legkorszerűbb bányagépekig és modern bányászvárosainkig igyekezzünk mindenből egy keveset bemutatni, mert úgy érezzük, hogy ehhez nem kell külön kommentár”. 

Dr. Faller Jenő beszédét azzal zárta: „szeresd a bányászt! Becsüld meg csodálatos és ragyogó munkáját!" Ő haláláig hű maradt ezekhez a szavakhoz. Elegáns távolságtartással kezelte a napi politikát, azzal foglalkozott, amit a legjobban értett, s nemzetközi szinten képviselt: magyar bányászat valós, s valóban jelentős  múltjával.

megnyito_1957_f_1438.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://banyaszatimuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1912991748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása