A soproni Központi Bányászati Múzeum hivatalos blogja hírekkel, érdekességekkel

Központi Bányászati Múzeum

Bányászat és barokk

2017. október 27. - Központi Bányászati Múzeum

Az épület rekonstrukciós munkáinak befejezésével egy, alapvetően múzeumi célokra használható , a korábbiaktól erősen eltérő  térszerkezetű házat kaptunk vissza. Csaknem duplájára nőtt a kiállítóterek mérete, lett hely irodáknak, könyvtárnak, restaurátor- és fotóműteremnek. A tetőtér beépítésével végre megfelelő – ha viszonylag korlátozott – méretű raktárakat is kialakítottak: lett hely a  dokumentum és adattárnak, képző-és iparművészeti tárgyainknak,  a történeti értékű műszereknek és munkaeszközöknek. Külön erre a célra kialakított tárolóba kerületek a bányászat történeti értékű térképei.

21.jpg

Az új állandó kiállítás tervezésével azonban szembesülnünk kellett azzal a megkerülhetetlen ténnyel, hogy azért ez mégis csak egy szigorúan védett műemlék, vannak olyan tereink, ahol a falak festettek, így azokba nemhogy szöget nem lehet verni, de a tárgyakat bemutató installációink sem üthetnek el a terem stílusától. 

17.jpg

Örsi András, a múzeum akkori igazgatóhelyettese volt az - szobrászként is ismert volt-   aki magára vállalta az ide illő installációk megtervezését, a kiállítás tematikus felépítését. Így alakult ki, hogy az ásványkiállítás „szekrényei” kristályszerkezetet adtak ki, a bányászat technikatörténetét bemutató termekben bányaácsolat alakú fából készült vitrinek kerültek. A pénzverés történetéhez egy középkori pénzváltó fülkére hasonlító tárlót használtunk. Az olaj-, földgáz- és vízbányászat emlékeit bemutató tárgyak a földszinten, cső alakú vitrinekbe kerültek. A korábbi istállóba a bányászat képzőművészeti emlékeit nézhették meg a látogatók.  

22.jpg

Az 1980-as megnyitás utáni években a múzeumi látogatottság meredeken emelkedett. Ebben biztosan része volt az épület szépségének is, ám a múzeum szakmai tartalma, a kiállítás minősége nem csak behozta a látogatót, de hozzájárult ahhoz, hogy alaposan és nagy tetszéssel megtekintsék kiállításainkat. A múzeum része lett a város kulturális életének, koncerteknek, előadásoknak adott helyszínt, s megindítottuk az akkor még másutt gyerekcipőben járó múzeumpedagógiai munkát.

16jpg.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://banyaszatimuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1613086522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.