Az 1980-ban, már a felújított épületben megnyitott új, állandó kiállításunkban az első műtárgy, amivel találkozott a látogató az Gáspár Sándor: A dorogi szén megtalálása, című, nagyméretű olajképe a lépcsőfordulónkban. A kép jó, úgyhogy a 2000-ben rendezett új kiállításon is kinn maradt.

Múzeumunk gyűjteményében 52 darab, a festőtől származó mű van, melyeket gyakran adunk kölcsön egy-egy életmű, vagy tematikus kiállításhoz. Magát „bányászfestőnek” nevezte, s valóban életművének ismertebb része bányákat és bányászokat ábrázol. Hogy miért alakult úgy, hogy egy, a Képzőművészeti Főiskolát végezett,volt Pór Bertalan tanítvány – mintegy kikerülve a fősodorból – szinte kizárólag ezt a témát festette, annak tanulságos története van.

Gáspár Sándor Ladányi András írónak adott interjújában beszélte el a kálváriáját, miért lett  – igazságtalanul- a művészeti élet  1956. utáni megmondó emberei szemében a „ a személyi kultusz zászlóvivője” , hogy törte ketté ez karrierjét. Sok szempontból igazságtalan történetéről ezt az interjút használtuk a blogban.

Gáspár Sándor bányászcsaládból származott, volt katona és hadifogoly, akire ez utóbbi státuszában figyeltek fel először: tudott rajzolni. 1949-be került be a Képzőművészeti Főiskolára, a dorogi bányavállalat ösztöndíjával. Még főiskolás volt, amikor  az életét meghatározó megbízást kapott: fessen egy új freskót a Munkásotthon falára, olyat, ami megfelel a korszak elvárásainak.

Mi volt a baj a régivel? Szinte minden. Összefoglalója volt mindannak, amit látni sem akartak az elvtársak. A Dorogi Bányaigazgatóság az 1930-as években építette azt az új Munkásotthont, melynek falára Haranghy Jenő freskói kerültek. Voltak ugyan jelenetek a bányaművelésről, de látható volt Szent Borbála a bányások védőszentje, a megsérült bányászokat pedig egy apáca ápolta a freskón. A színpad felett pedig 10 méter szélességben ott volt a szent korona, körülötte leventék, cserkészek és a frontharcosok esküje.

A helyi pártvezetés döntött: el kell távolítani a freskót, helyette a szocialista rendszerhez méltó alkotásnak kell a falakra kerülni. Az új freskó elkészítésével az akkor még főiskolás Gáspár Sándort bízták meg. Az első vázlat szerint egy, a bányából kijövő szocialista brigád ünnepélyes fogadtatása készült volna el. Gáspár leverte a Haranghyt , s feltette a vázlatot a falakra, amikor váratlanul megjelent Rákosi Mátyás, egyedül. 1951 volt, az nem is volt kérdés, hogy ezt a látogatást meg kell örökíteni. Gáspár ízlésén múlott, hogy nem ünnepeltként, hanem ünneplőként fogott kezet a bányászokkal, a virágokat sem ő kapta, hanem a bányászoknak nyújtották az úttörők.

Gáspár Sándor freskója - Köszönjük a fotót Ladányi Andrásnak

1956 után azonban ez is sok volt: előbb csak lemázolták Rákosi fejét, majd az egész freskót el akarták távolítani.  Ehhez azonban a művész engedélye kellett volna, ő pedig kompromisszumos ajánlatot tett: Rákosi alakját átfestette volna TSz. tagnak, az úttörő lányok kezében lévő virágokat pedig búzakalászt festett volna. így a kép a bányászokkal, Tsz –taggal,a  búzakalásszal, a munkás-paraszt szövetség jelképe lehetett volna. Ajánlatát elutasították, a teljes képet lemeszelték, majd befedték lambériával.       

Alkotásai középpontjában ez után csaknem kizárólag a  bányászat, annak története állt.  

Köszönjük az archív képeket Korompay Péternek.