1966 december 23-án váratlanul elhunyt Dr. Faller Jenő, a Központi Bányászati Múzeum alapító igazgatója. A temetésén, december 30-án, nemcsak a bányászattörténet, a múzeumügy elkötelezettjei, de a város is gyászolta.
A Kisalföld című megyei lap búcsúztatójában Radó Ferenc – az életút gazdagságának ismertetése mellett – idézte Faller Jenő szavait a miskolci költözésről: „Én nem akartam harmadszor is hazát cserélni, itt maradtam Sopronban”. Ennek a döntésnek mindannyian nyertesei voltak, s vagyunk: a város, annak kulturális élete, a múzeum, sőt mi valamennyien, akiket érdekel a technika-s bányászattörténet.
Sokszínű, művelt és a kortársai emlékezete szerint jókedvű, társasági ember volt. De szorgalmas, nagy tudású, a dolgokat összefüggésükben látó, jól író tudós is, aki közel kétszáz cikke, könyvei ma is sorvezetői a bányászati múlt kutatásának. Halálával egy közel egy évtizedes interregnum következett, melyben ugyan több kinevezett igazgatója is volt a múzeumnak, személyes elkötelezettsége azonban pótolhatatlan volt.
Igaztalanok volnánk azonban, ha nem emlékeznénk meg arról, hogy Dr. Domonkos Ottó, a soproni múzeum igazgatója, aki évekig irányította a mi múzeumunkat is másodállásban, sok szakmai feladatot végzett el, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy a múzeum túlélte ezeket az éveket. 1967. január 5-től végezte megbízotti feladatait, melynek első nagy kihívása az volt, hogy irányítása alatt még abban az évben lebontották az állandó kiállítást, hogy a szükségessé váló épület felújítási munkákat elvégezzék. Még abban az évben újra nyitott az akkor tíz éves jubileumát ünneplő intézmény.
Jelentős hagyatékok kerültek ekkor a gyűjteményünkbe: Schmidt Lajosé, az Esztó családé. Megvásárolta a múzeumnak Thorma János: Az aranybányászok motozása című festményét (fent) és egy jelentős éremgyűjteményt a Bányászati Kutató Intézet számára, melyhez a múzeum szervezetileg tartozott.
1969-ben Dr. Domonkos Ottó vezetésével jelentős leltárrevízíót végeztek, s ez pont olyan nagy munka, mint ahogy hangzik. A múzeum ugyanakkor egy furcsa helyzetbe is került: 1968-ban a soproni múzeum kiállításaként megnyílt Brennbergbányán az ottani Bányászmúzeum. Rendezője, a kiállítás forgatókönyvírója Dr. Környei Attila, a soproni múzeum történésze volt, aki ráérzett a munkásmozgalmi múlt fontosságára, s ott találta meg a lehetséges helyszínt. (Furcsa is lett volna a javarészt polgári anyagú soproni múzeum kiállításainak sorában).
Az épületben, ahol a 19. század közepén az első, magyarországi szénbányászatban használt gőzgép működött nyílt meg ez az állandó kiállítás. Sajnálatos módon néhány tárgyunk ekkor került át ide, így például a brennbergi társpénztár vasládája, mely a Központi Bányászati Múzeum nyitókiállításának egyik fő darabja volt.
Dr. Domonkos Ottó szakmai vezetése mellett volt azonban a bányászathoz közelálló, nagytekintélyű, ám a múzeumi szakmában nem jártas hivatalos vezetője is a múzeumnak: előbb Vendel Miklós akadémikus, majd 1971-és 1975. között Gyulay Zoltán egyetemi tanár.
